"Borról az igazság

A szőlőtermesztés akkor gazdaságos, ha egy hektárról 7 tonna termést szüretelhetünk. A magyarországi számok ennél jóval szolidabbak, tehát a borászok drága alapanyaggal dolgoznak, s abból — mert a szabad ár nem érvényesülhet - átlagos minőségű, nem éppen jellegzetes borokat állítanak elő.

G á r d o n y i G é z a írt egy népszínművet A bor címmel. Gondolnák, hogy ezzel a borfogyasztást kívánta volna hazánkban serkenteni? Bizonyára nem. K r ú d y G y u l a sokat írt a borról. Gondolják, hogy reklámtevékenységet folytatott? Nem hiszem. Azt viszont igen, hogy napjainkban Gárdonyit megkérnék, változtassa meg drámája címét, míg Krúdy — szenvedvén gyakran a pénzhiánytól — tán parancsban kapná: főhőse a sült után ne vörös bort fogyasszon, hanem tonikot. S ő mit tehetne? Málnaszörpöt, meggylevet adna Szindbád kezébe, mert odáig bizonyára nem ragadtatná magát, hogy juice-t vagy frutta-italokat kínáltasson az óbudai korcsmárosokkal.

Klasszikusaink bizony bajban lennének, egy színfoltról le kellene mondaniuk, úgy, ahogy borászainknak napjainkban le kell mondaniuk valamiről...

Nem, most nem elsősorban a nyereségre gondolok, hanem a reklámra. Nyilván komolyan vettük ama okos — időközben viszont közhellyé silányult — mondást: „A jó
bornak nem kell cégér”. Mondom, a jó bornak. És éppen ezért első kérdésem ez:

— Vajon Magyarországon van még jó bor?

A borász — Fehér Tibor, a Badacsonyvidéki Pincegazdaság igazgatóhelyettese — gondolhatnák, úgy nézett rám, mint egy Marslakóra. De nem. Komoly kérdésemre komolyan válaszolt:

— Van. Magyarország földrajzilag a szőlőtermesztés északi határán fekszik. Az éghajlati viszonyok, vagyis a napsütéses órák száma, a csapadékeloszlás, valamint a talaj minősége mind azt mutatják — amit jól tudunk — kitűnő borok teremhetnek nálunk. S teremnek is! A pincegazdaság egyik helyiségében — kár lenne tagadnom — ottjártamkor néhány rajnai palackból halk, finom pukkanással távolított el egy másik borász, Hudák Zoltán, néhány parafadugót. Igaz, dalolva is távozhattam volna, ám mégsem tettem, hiszen már birtokában voltam ama információknak, amelyek a jó borivónak arcára fagyasztják a mosolyt. Fehér Tibor Így fogalmazott:
— A borászat sínyli meg a szőlészet hiányosságait, azt, hogy ma a szőlőtermesztés költségei elfogadhatatlanul magasak. Olyannyira, hogy ha ez sokáig tart, akkor az ágazat összeroppan... És hogy miért magas a szőlőtermesztés költsége? Mert Magyarországon roppant alacsonyak a hektáronkénti átlagtermések, a hozamok. A termesztés költségei akkor térülnének meg, ha egy hektárról hét tonnányi termést takaríthatnának be, ám ez nálunk általában mintegy két tonnányival kevesebb. Természetesen csak akkor, ha nevezett szőlő állami vagy szövetkezeti tulajdonban van, mert a már említett Hudák Zoltán saját, 0,6 hektáros szőlejéről egy-egy bőtermőbb esztendőben száz tonnányi termést is szüretel. Miért e hatalmas eltérés? Fehér Tibor tömören válaszol:
— Az az oka, hogy a szőlő — lássuk be — nem bírja a nagyüzemi művelést.

Hudák Zoltán pedig beavat módszereibe:
— A szőlő, lévén húsz—harminc esztendeig termő növény, különös gondosságot igényel. Ha azt látom, hogy ez vagy az a tőke nem úgy terem, mint szeretném, azonnal kicserélem. Persze könnyű helyzetben vagyok: nincs tőkém, amelyet ne ismernék. Éppen ezért minden tőkét végül is szakszerűen metszek meg, de még a szüretkor is tudom, melyik tőke termése melyik dézsába kerüljön. De nehogy valami különös szakértelmet tulajdonítson nekem! Magyarországon ezt a régi vincellérek nálamnál sokkal jobban tudták, a gazdák meg a dombvidékeken puttonyban hordták vissza a tőkék alól az egy-egy nagyobb esőzés alkalmával lesodort termőtalajt!...

Szóval, nem a módszerem az érdekes, tudja azt minden szőlész. Nekem ez hobbim s nem utolsósoron jövedelemkiegészítés is számomra. Ezzel szemben — nem tehetnek másképp — a nagy szőlőskertek vezetői szinte boldogok, ha a metszést hellyel-közzel időben elvégeztethetik. A metszés minőségéről már kár beszélni, tudjuk: nem szakemberek veszik kézbe az ollókat. Olyan tőkékre is kiszórják a mű- és szervestrágyát, amelyek nem is léteznek. Hiányzanak. Így aztán bekövetkezik az, hogy egy kilogramm szőlő „előállítása” 11—12 forintba kerül. Egy kiló szőlőből körülbelül hat deci bort lehet készíteni, vagyis egy literhez mintegy húsz—huszonkét forintnyi szőlő kell, ám ez mégcsak a szőlő! A borászatnak is vannak kiadásai, és a borkezelő anyagok, az üveg, a címke, a dugó árai sem csökkennek.

Sőt! S ha az előállítás költségeihez még hozzátesszük az adót, akkor eljutunk oda, hogy egy liter közepes minőségű bor 45—50 forintért kapható a boltban.

— Miután a bor szabadáras, tán a jobb borokért többet is lehetne kérni...

— A bor valóban szabadáras, de mégsem az ... Nem, mert a szabadár végül is azt jelentené, hogy a többlet költséget, azaz annak egy részét a fogyasztóra tovább lehetne hárítani. Nos, nem lehet, főképpen azért, mert Magyarországon hiányoljuk azt a borkultúrát, amely lehetővé tenné a borok árának nagyobb szóródását. Ez azt eredményezi, hogy egy átlag minőségre — és árra — állunk be, mert a jobb évjáratok termését természetesen nagyobb ráfordítások — például hosszabb tárolás — után nem tudjuk annyiért eladni, amennyit valójában ér. Ez azt jelenti: nem éri meg a bort gondosan kezelni. A boltban kapható borok címkéjéről már hiányzik az évjárat feltüntetése, ám ott az ár.

— Gyakran áthúzva ...

— Nem azért, mert abban a palackban értékesebb bor van, hanem mert időnként a központi árintézkedések következtében drágul a bor is. Egy-egy arra érdemes bort nem tárolhatunk, érlelhetünk, pihentethetünk pincéinkben, mert ugyanolyan készlet-adó terheli ezt a végül is élő, az idő múlásával értékesebbé váló anyagot, mint az anyacsavart... Megjegyzem ez csak Magyarországon van így. Pedig itt nálunk évente kétszázezer hektoliter borral dolgozunk, amelynek nyolcvan százaléka minőségi lehetne, ha ... De nem kell. Adna ön száz forintot, százötvenet egy hétdecis palackért?

Hát amikor nemzeti önérzetemet szeretném kidomborítani, akkor biztosan. És tán így vannak ezzel mások is, akik hozzám hasonlóan egyáltalán nem tájékozottak abban, hogy a badacsonyiak melyik évjárata, mely bora az, amelyik „minden pénzt megér”. Tájékozatlanok vagyunk, mert borászaink reklámjai képeslapjainkból, képernyőinkről hiányoznak, így aztán egy mai kamasz azt hiheti: minden bor kövidinka.

Vödrös Attila"

1986-ban a Magyar Hírlap újságírója megszólaltatta Édesapánkat a szőlő- és bortermelés aktualitásairól. Aki ismeri őt, tudja, a hektáronkénti termésmennyiséget mázsában számolja, nem úgy, mint akkori kollégája, Fehér Tibor, a Badacsonyi Pincegazdaság egykori igazgatóhelyettese, aki a beszélgetés elején a tonna mértékegységet használta. Így fordulhatott elő az az újságírói tévedés, amely a Lúdas Matyi Tücsök és bogár című rovatában is felbukkant, mint vicces baki.

Családunk ültetvényein az elmúlt évtizedekben a termésmennyiség a korábbi töredékére csökkent, napjainkban 30-50q között termelünk egy hektáron. A borok minősége sokat, a szőlőtermelés gazdaságossága nem javult.

"Sok minden változott a kezdetek óta, néhány dolog azonban a régi maradt." ...

Mátyás és Hajni